A  tekekirály

             Ide jön majd Varga "Kampó" Sándor képe

                                              Íme:

 

        Varga Sanyi Kékes TV-vel és két tányér tatárbeefstekkel

 

Gondoltunk egy nagyot a hetvenes évek vége felé, elektromos vizsgára készülvén. Felkészülésünket kellemes környezetben kellne kellene eltöltenünk, le kellene utaznunk valahova! Villányi Kálmán Fabodegája  már készen állt, adva volt a lehetőség. Beleegyezett, irány Szárszó! Szabadságot vettünk ki és egy könnyű nyári délelőtt vonatra szálltunk. Öten utaztunk, Kánya Franci, Oszlopi Laci, Varga Sanyi, Brunner Sebő és jómagam. Brunner nem volt elektromos, mint külső megfigyelő vett részt a felkészülési nyaraláson. Vidám hangulatban szálltunk le Szárszón, és megkezdtük helyismereti tanulmányunkat. A telek, melyen a Fabodega állt, nem volt messze a vasútállomástól. Kálmán ezt remek érzékkel választotta, vagy szerencsésen hozta így a sors. Vasútállomás - Sörsor - telek. Eltévedni sem lehet! Rögtön megpihentünk a már általunk is jól ismert és bejáratott Pihenő-Kiülőben. Még csak délelőtt volt de már megkezdtük az ismerkedési estet. Miután jól megismerkedtünk becuccoltunk a Fabodegába ami csak egy köpésre volt a Pihenő-Kiülőtől. Kényelmesen elfértünk öten, jó kis apartman volt, dícsértük is Kálmánt előrelátásáért, bölcsességéért. A víz harminc méterre volt, megcsobbantunk, majd irány vissza az ismerkedési est helyszínére. Ilyen változatosan teltek felkészülési napjaink, csobbanás, majd az ismerkedés folytatása. Néha előkerültek jegyzetfüzetek, volt aki tankönyvet lapozgatott, de többnyite tíz és húszforintosainkat lapozgattuk, amivel meg tudtuk alapozni aznapunk hangulatát. A mai olvasó számára hihetetlennek tűnnek ezek a forgalomból már régen kivont papírbankók, de szinte egy fél évszázaddal ezelőtt zajlik történetünk. Így teltek napjaink, Fabodega - csobbanás - olvasgatás. Természetesen a bankók olvasgatására gondolok. Az útvonal ez volt: Fabodega - Sörsor. Visszafelé: Sörsor - Fabodega. Sosem tévesztettük el. Aztán egyik nap, kora délután, valamelyikőnkben felmerült, nézzünk szét a faluban! Dermedten néztünk rá! Átmerészkedni a rossz emlékű szárszói vasúti síneken? Aztán bátorságot vagy mit öntöttünk magunkba és mégis átmerészkedtünk. Nem nagy utat tettünk meg de a társaság egy része már jelezte, hogy a végkimerülés határán van, ideje lenne megpihenni. Ekkor nagy zsivajra, lármára lettünk figyelmesek, ami az egyik kerítés mögül szűrődött ki és beléptünk egy kerthelyiségbe. Ahol Varga Sanyi szeme felcsillant. A kertben "parasztkugli" más néven "falusi teke" volt. Palló letaposva a földbe, ez a gurítódeszka, a végében három kuglibábu. Éppen akkor fejeződött be egy parti, az új körhöz készülődtek a résztvevők és dobálták a kalapba a beugrót. Sándorunk érdeklődve lépett a kalaphoz, leste mi a belépődíj, de mondták is neki, két forint vagy öt forint, ki emlékszik már rá! Előhalászta az érmét zsebéből és bedobta, teljesen be volt indulva a tekére, nem érdekelte, hogy mi még szinte le sem ültünk asztalunkhoz. Mivel Sanyi volt az új beszálló, őt illette meg a kezdés joga. Érdeklődve méregette a közönség az új játékost aki kézbe vette a - mindenféle idomhoz, csak a golyóhoz nem hasonlító - fadarabot, és nekifutott. Ez egy elég sportos kifejezés volt ahhoz mérve. Tehát nekilódult. Tett néhány lépést és sutty! Kopogott a deszkán, majd hasította a levegőt a golyóhoz nem hasonlítható, de mégis golyónak nevezett eszköz! Durr bele! Teli! Fölmorajlottak, füttyentettek is a népek. Volt mellettem, aki azt mondta, ejha! Volt aki bajszát is megpödörte. Ez lehet, hogy én voltam, nem emlékszem már. De az biztos, hogy sikeres volt Sándor bemutató gurítása. Kézbe vette ismét a tojás alakú dobófát és készülődött az újabb lökésnek. És ahogy a nagykönyvben le van írva, ugyanzzal a farmozgással, lendülettel ugyanoda helyezte az ütőfát, egy az egyben lemásolva előző suhintását. Ismét teli! Megint három! Kettőből hat! Csattantak a tenyerek, koccantak a korsók, repültek a kalapok! Még a mosogatólány is kiszaladt a kertbe. Megkezdődött az ünneplés, pedig még egy dobása hátravolt.  Próbáltuk csillapítani, mert láttuk rajta, hogy vérszemet kapott, nem látott, nem hallott, elkapta az gépszíj. Még nagyobb elánnal lódult neki a harmadiknak és talán még nagyobb erővel suhintott, mint az előzőekben. És elkövette a legrosszabbat, amit tekéző elkövethet: túl erősen és túl középre ment a golyószerűség, kiütve ezzel a középső bábut. Így is hét a háromból! Ünnepélyesen villogott a nemlétező eredményjelző tábla! Idei csúcs, ebben a szezonban ennyit még senki sem dobott! De idengénként ennyit még más soha! Egy csapásra sztár lett! A helyi kórus azonnal elkezdett részleteket éneklni a "Sztárcsinálók"-ból, az utcán megálltak a népek és kiváncsi tekintettel bámultak befelé. A helyiek majdhogynem vállukra kapták Sándort, de a súlyát felmérve letettek erről. Maradt az ölelgetés, vállveregetés és hátlapogatás. Természetesen (legnagyobb örömünkre) megkezdték sűrű tömött sorokban hordani a söröket. Mindenki fizeni akart Sanyinak, de pakoltak elénk is bőségesen! Ennyi rajongóra még nem tett szert Sanyi néhány perc alatt! De kijárt az elismerésből nekünk is, sűrűn biccentettek elismerően felénk, milyen remek barátjuk van! Ilyenkor kihúztuk magunkat, sőt mi is jól hátbacsapkodtuk Sándort! A meccs további része teljes érdektelenségbe fulladt, kedvét vesztette a többi játékos. Aznapra befejeződött a teke, mindenki Sanyit akarta ünnepelni. És a nagy ünneplésben, a sikertől megmámorosodva Sándorunk elkövetett egy majdnem végzetes hibát. A ki tudja hányadik ajándékkorsó után azt találta mondani a helyieknek: - Ne hülyéskedjetek már, nem bírok ennyit meginni! És ekkor megdermedt a levegő. Nem akartunk hinni a fülünknek! Megbotlott a nyelved?! Mit nem bírsz Te meginni Sanyi?! Szomjas vagy Te, nagyonis! Porzik a veséd! Kopognak a szemeid a szomjúságtól! És akkor Sanyi észbekapott, rájött, hogy kommunkikációs baklövést követett el és korrigált. Közölte, hogy ez csak nyelvbotlás volt és igenis szomjas, de nagyon! Vették a lapot a helyiek, és folytatódott a vendéglátás. Egyem a szívüket! Ilyen jól nem szórakoztunk azon a héten Szárszón! Érdemes volt átjönni, és vállalni a fárasztó utat! A helyiek tódultak a kerthelyiségbe. A hír hamar elterjedt, jött egy pesti és hetet gurított! Letettek mindent, abbahagyták amivel szorgoskodtak addig és jöttek megnézni a "pestit". Volt aki a gyereket hozta, volt aki az asszonyt. Fullon dübörgött a forgalom, az utcán is álltak, hátukkal a kerítésnek dőlve poharaztak. Sándorunk közben előadást tartott a helybélieknek a tekéről, a városi automatizált pályákról ahol maga is játszik. Szájtátva hallgatták a népek a "pestit" és szorgalmasan hordták söreiket. Sanyi fürdött a népszerűségben, mi a sörben. Nagyon kellett igyekeznünk, hogy mindíg legyen szabad helye a korsóknak. Késő estig tartott a mulatozás és szórakozás, amikor záróra felé közeledve odahajolt hozzánk a kocsmáros: - Ekkora forgalmunk még nem volt a szezonban, meghívom magukat egy búcsúkörre. És öt "kicsire", amit két összecsippentett ujjával mutatott, majd kacsintott is hozzá. Mi visszakacsintottunk. Olyan jól sikerült a falulátogatásunk és akkora megtakarításunk keletkezett, hogy egy nappal meghosszbbítottuk tanulmányi kirándulásunkat. Egy volt kollégánktól - Csiha "Gáspár" Gábortól - vett idézettel zárom útleírásomat. "Így történt! Folyjon ki a szemem, ha nem!"

 

            Varga Sándor Tekekirály, négy évtizeddel a történtek után

 

 

 

Oldal: A tekekirály
A MOM 29-es osztálya - © 2008 - 2024 - momhuszonkilences.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat